Mint azt már megszokhattuk minden évben, – így az idén is, – a Pantone kiválasztotta az év színét: a 2022 év színe PANTONE 17-3938 Very Peri.

A tavalyi dupla színek után, ez a furcsa nevű kék lett a választott, a Pantone – az 1962-ben alapított amerikai festékgyár – szerint jövőre, ez a szín fogja meghatározni a mindennapjainkat.

A 2022 év színe PANTONE 17-3938 Very Peri névre keresztelt kékes árnyalat, leginkább egy kis lilás beütéssel, egy picike pirossal keverte, meglepően meleg tónusú kéket mutat.

„Ritka, hogy egy kék árnyalatot boldognak nevezzünk, ám ha egy kis piros kerül bele, pont ezt történik – mondta Leatrice Eiseman, a Pantone Intézet igazgatója. – Nagyon fontosnak tartottuk, hogy egy olyan színt alkossunk meg, ami az újdonság érzetét tartalmazza.” A 2022 év színe PANTONE 17-3938 Very Peri magában foglalja a kék szín által képviselt pozitív tulajdonságokat, megspékelve azt a mai napok energiáival, hogy egy teljesen új megvilágításba helyezze az előttünk álló jövőt.

A szín üzenete

Gyorsan alakuló, változó, néhol nyüzsgő, néhol kiváró időkben élünk, szabályozott, karanténos időszak ez, a technológiai fejlesztések, digitális világ előretörése, mind benne van ebben a sokárnyalatú színben, amit jól tükröz a 2022 év színe PANTONE 17-3938 Very Peri.

Ez a kékes-lila árnyalat nem épp álmos szín. Dinamikus, mozgalmas, világító és élénk, gyakran megjelenik a digitális dizájnban és felületeken, a modern művészetekben, a 2022 év színe PANTONE 17-3938 Very Peri egy izgalmas, misztikus, egyedi szín, az előretörés, az inspiráció színe.

Eredete:

A 2022 év színe PANTONE 17-3938 Very Peri már önmagában is különleges, sőt, a neve is egyedi: Very Peri. A név a „periwinkle”,  virágról kapta a nevét, ami Vinca Minor – kis meténg (kis télizöld) néven ismert, alacsony örökzöld talajtakaró, sötétzöld levelei között szépen mutatnak a lila virágok, mely terebélyes szőnyegként borítja be a talajt. Ez egy kicsi virágú, aprócska, törékeny növény, a színe mégis vibrál, és kitűnik. Különlegesség, hogy a a mai digitális világ egy meghatározó színét – egy természetbeli kis virág ihlette.

a 2022 év színe PANTONE 17-3938 Very Peri

Ez a kis nö­vény, mely­nek má­gi­kus ha­tást tu­laj­do­ní­tot­tak, el­űz­ték ve­le a go­nosz szel­le­me­ket. „Se­gít az ron­tást ho­zóör­dö­gök, meg­szál­ló dé­mo­nok el­űzé­sé­ben, de tá­vol tart­ja a kí­gyó­kat és a va­dál­la­to­kat is La­tin ne­ve a „vin­ce­re”, mely­nek je­len­té­se: győz­ni, gyógy­ha­tá­sai­ra utal.

a 2022 év színe PANTONE 17-3938 Very Peri a 2022 év színe PANTONE 17-3938 Very Peri

A színpszichológia szerint :

a 2022 év színe PANTONE 17-3938 Very Peri , mivel kék-árnyalat: frissességet, tisztaságot és nyugalmat hordoz. A lila tónus pedig megadja az egyediségét, varázsát. E két szín kombinációja pedig nyitottságot, egy kis kíváncsiságot hordoz, tisztaságot is sugároz, ösztönzi az intuitív és kreatív gondolkodást.Aki szívesen viseli, vagy használja ezt a színt az otthonában, az valószínűleg nem egy konvencionális személy, szeretne egyedibb lenni és kitűnni.

a 2022 év színe PANTONE 17-3938 Very Peri egy lilás-kékes, figyelemfelkeltő, magabiztos, egyedi és modern árnyalat, hozzáadott saját mondanivalóval, sok lehetőséget és fantáziát rejt.

a 2022 év színe PANTONE 17-3938 Very Peri  a 2022 év színe PANTONE 17-3938 Very Peri

Hogyan használd az év 2022-ben


A 2022 év színe PANTONE 17-3938 Very Peri:

egy kék árnyalat, megnyugtató közeget tud teremteni, ezért a ház bármely pontján megfelelő lehet. Mivel a lilás tónusinspiráló, ezért tökéletes lehet például dolgozószobában, de nagyon letisztult is, ezért fürdőszobában is jól mutat. Mivel kékes-lilás árnyalat, hideg szín, ezért arra még érdemes figyelni, hogy ezt a hatást lágyítja, akár a fa anyag, vagy a bézs egyes árnyalatai, az élénkség és a vizuális vibráció érzését adja. A természettel átitatott árnyalatok holisztikus és harmonikus keveréke, kiemeli a zöldek kompatibilitását. 

A 2022 év színe PANTONE 17-3938 Very Peri, a legboldogabb és legmelegebb árnyalat ebben a színkörben, ha a klasszikusok és a semleges színek palettájával vesszük körül, megjelenik az elegancia és visszafogott stílusossága, kifinomultság, az időtlenség üzenetét közvetíti. Ezért tökéletes választás lehet nappaliba, és tompító árnyalatokkal kombináltan a háló szobába is!

Íme egy kis inspiráció:

a-2022-év-színe-PANTONE-17-3938-Very-Peri-

Források:

https://www.pantone.com/color-of-the-year-2022-palette-exploration

Ha Ön is szívesen frissítené otthonát egy ilyen remek színű függöny vagy lakástextil kiegészítővel, segítünk, megvarrjuk, elkészítjük Önnek!
Válassza ki az otthonához legjobban illő kelmét és fazont, érdemes szakember segítségét kérni, mielőtt belevág a vásárlásba, forduljon hozzánk bizalommal!  Engedje, hogy segítsünk, időt, pénzt és fáradtságot takarítva meg ezzel.

Leggyakrabban használt alapanyagaink, bővebben az alapanyagokról
– Anyagismeret: https://www.fuggonyvarraseger.hu/hasznos-jo-tudni/fuggony-alapanyagok-anyagismeret/
További fazon ötletek és képek, a saját, és a nagyvilágból válogatva
– A galériában: https://www.fuggonyvarraseger.hu/galeria/
Mivel a funkciók eldöntése szempontjából is fontosak, ezért érdemes megismerni ezeket a kiegészítőket
– Kellékek: https://www.fuggonyvarraseger.hu/termekeink/kellekek/


Ha tetszett a bejegyzés, másik is tetszeni fog . Köszönöm, hogy olvasod !
Itt likeholatod a blogot, és az oldalon is töltekezhetsz, de az igazi tartalmakat itt, a blogon találod.

Csatlakozz hozzánk, nézz szét nálunk, kövess minket, ötleteket, tippeket, hasznos tudnivalókat találsz.